Iskolai szavalóverseny

A vers az, amit mondani kell

“Ezt válaszolta egyik találkozón egy falusi kisiskolás, amikor a tanítója sugallta kérdést, melynek veleje az lett volna, hogy mi a vers, ijedtemben - mint a háborús történetek katonája a még föl nem robbant gránátot - , ijedtemben visszadobtam:

• Hát te mondd meg, szerinted: mi a vers?

• A vers az - kapaszkodott tekintetembe bátorításért - , amit mondani kell.

 Derültség tarajlott végig a termen. Csak mi ketten álltunk megilletődve. Ő egy kicsit a bumerángtól szabadulás könnyebbségével, s hálásan is ugyanakkor, amiért nem nevettem ki. Én meg annak a súlya alatt, hogy ez a kisfiú kimondta, amit én régóta sejdítek, hiszek s el-elmondok, ha nem is ilyen egyszerűen.

A vers az, amit mondani kell.

Mintha valami távoli, az idők kezdetétől hirtelen ideért fuvallat legyintett volna meg. Mintha Homérosz riadt volna föl bóbiskolásából, s nyitotta volna rám fénnyel teli világtalan szemét. Mintha a Gutenberg óta könyvbe száműzött versek, poémák egyszerre mind hazaszabadultak, pódiumra, képernyőre álltak volna, hangszalagon masírozva vagy hanglemezek körmeneteiben énekeltek volna. Mintha Petőfi Sándor ült volna be közénk.

A vers az, amit mondani kell.”

Kányádi Sándor

Miért kell mondani? Azaz miért kell éppen versben kifejezni történéseket, érzéseket, hangulatot, kritikát? Hiszen Petőfi Sándor írhatta volna levél formájában is a Nemzeti dalt, Arany János regényt írhatott volna a Toldiból, Kölcseynek pedig a Himnusz-novelláját is el tudnánk olvasni. Át tudnánk élni mindazt, ami prózában van írva, megtudnánk érteni a leírtakat, egyéni élménnyel gazdagodnánk.

A vers viszont közösségi élmény, a verset mondjuk: egymásnak, közönségnek, közösségnek. A versnek ritmusa van, lüktet, él, elhalkul, felerősödik, gyorsul, lassul egyszóval olyan dinamikája van, amely nélkül szegényebbek lennénk érzéseink kifejezésében. A vers rendezettebben és ritmikusan mutatja be a nyelvet és amellett, hogy fejleszti szókincsünket és nyelvtani készségünket, kifinomultabb kifejezőképességet alakít ki.

Ringassuk tehát Pici Macis gyerekeinket a gyerekdalok egyszerű rigmusaival, meséljük el Vackor kalandjait versben az óvodában, keressük a cinege cipőjét alsó tagozaton, majd vezessük be kiskamaszainkat abba az érzésvilágba, amit csak verssel lehet tolmácsolni.

Jakab Károly