Óvoda

S-sz, beh sok súly! Meg se mozdul! Friss szenet ha bekapok: messze. messze szaladok, szaladok… Találd ki, hogy mi vagyok? Hát persze, hogy a mozdony! De nem akármelyik ám, mert én vagyok a magyar óvoda legrégebbi és legkedvesebb játéka, a kis mozdony. Én vagyok az első, amit leszednek a játékpolcról vagonjaimmal együtt, amivel a legtovább eltudnak játszani és amin a legtöbbet összevesznek (sajnos). Az is sajnos, hogy csak addig foroghatnak öreg kerekeim, amíg a szabad játék tart. Szól a csengő, rendet kell rakni: visszakerülök a polcra. Innét figyelem, mit is csinálnak egész évben az óvodások.

Először is mindenki szépen leül a helyére, ima után az óvónéni névsort olvas, a gyerekek megszámolják hányan vannak, aztán sorbanállás, jön a torna! Ezt nagyon szeretem, főleg amikor a menetelés, dobbantó járás, ugrálás után vonatot játszanak (s-sz, beh, sok súly…)! Alig tudom féken tartani magamat, úgy szaladnék én is velük!

Ezután körjáték következik - nyuszi ül a fűben - ki is lesz a nyuszi? Ott van a neve a táblán, múlt héten felírta az óvónéni. A nyusziról még verset is tudnak, a gólyáról meg kiderül, hogy fél lábon szeret álldogálni. Próbálgatják a gyerekek is! A terpeszállást már mindenki tudja és ügyesen “táncol a kis Zsuzsika”. Azután körben ülve meghintáztatják, zsipp-zsupp-olják, elaltatják barátaimat, a kitömött állatokat (ilyenkor kicsit irigykedek rájuk).

Uzsonna következik! De előbb kézmosás, terítés. Most már tudjuk, hogy meg kell várni mindenkit, mielőtt hozzá kezdenek az evéshez, hogy a maradék visszakerül a táskába, a táska a helyére. Evés után könyv barátaimat szokták “olvasgatni”, mielőtt az igazi, komoly munkához látnak: az óvónéni elolvas egy mesét, amihez a gyerekek készítenek illusztrációt (egy kis segítséggel): ragasztanak, festenek, rajzolnak, színeznek, amíg a meséhez egy kis “képeskönyv” születik. Ezt hazaviszik, hogy otthon a szüleik is elmesélhessék, ők pedig eljátszhassák amit az óvodában tanultak.